1. A levegő egyre tisztább és az ózon réteg is már-már szinte erősödik. Szmogriadó is csak 5-7 alkalommal van évente.

A klímákba szerelt katechin vagy hideg katalizátoros plazma szűrő, ionizátor feleslegesen tisztítják a levegőt a szobádban, ha az már amúgy is olyan minőségű mint ha egy steril laboratóriumban lennél. Az ablakon úgyis szúnyogháló van, amit az nem fog meg, nyilván káros sem lehet az egészségre. Szerencsétlen gyártók meg feleslegesen fejlesztgetik a részecske szűrőiket, hogy megkösse és semlegesítse berendezésünk a nem látható baktériumokat és a nem kívánt részecskéket a levegőből.


2. Az alvás csak a csecsemőknek való. Amúgy is, ki ne szeretne reggel izzadtság tócsában ébredni, mindössze néhány óra alvás után.

Ha te is fontosnak tartod a vérkeringésedet és esténként alvás helyett inkább forgolódnál, hogy ezzel is elősegítsd azt, semmikép se szereltess fel klímát! Kit érdekel manapság, hogy az ember hogyan alszik? A munkahelyedről akkor is megkapod a fizetésed, ha egész éjjel nem aludtál a nagy meleg miatt és fáradt vagy. Azt a pár tárgyalást fáradtan is le lehet zavarni, majd valaki felír mindent és megkérdezed később. A gyerekekkel meg amúgy sem kell foglalkozni ilyenkor annyit: hiszen nekik sincs kedvük semmit csinálni a melegben. Vagy tévedek?


3. Drágák. De tényleg, ki akar 200ezret költeni egy klímára?

A legtöbb mai készülék csupán 10-15 évig működik. Ha mondjuk 200.000 Ft-ba kerül és 10 évig használod, az azt jelenti hogy havi közel 1700 Ft-ot dobtál ki a kukába, hogy jól érezd magad!!! Ki engedheti ezt meg magának?!!! Jó lesz az a ventilátor a teszkóból 7 ezerért július közepén, amikor már majdnem megfulladunk, nem? Igaz kicsit több áramot fogyaszt mint a klíma, de instant megoldás!


4. Szobanövények nem kellenek, mert allergiás vagy. Klíma sem kell, attól megfázol.

Amikor vége a télnek és végre megkezdődik a tüsszögés. Milyen csodálatos érzés- az embernek könnye, taknya felváltva folyik két tüsszentés között. Az allergiások nem csak a szabadban küszködnek a pollennel és egyéb allergiát kiváltó anyagokkal, de a lakásukat is szeretik virágok és szobanövények nélkül berendezni. Jól is teszik, így legalább nem kell klíma sem, hogy megtisztítsa a levegőt a pollenektől. Meg amúgy is azt mondja mindenki, hogy betegséget megfázást okozhat a klíma túlzott használata. Pláne ha 32 fokban 16-ra van állítva, úgy, hogy közvetlenül rád fújja a levegőt. :-)


5. Ma már minden klíma hűt és fűt is. A fűtésre tuti rámegy ingem-gatyám, az elektromos fűtés rossz!

Az elektromos fűtések általában szörnyű hatásfokon működnek. Ugyan a klímaberendezések egy részére igényelhető H-tarifás villanyóra amivel október 15 és április 15 között féláron számolják az elektromos áramot, de akkor se kell! Igaz, hogy egyharmad energia fogyasztással éri el azt a fűtőteljesítményt mint mondjuk egy olaj radiátor, de ki akar emiatt külön villanyórát szereltetni? Amúgy is szeretem a ruhámat este az olajradiátorra pakolni, mert reggelre kihűl a lakás és legalább az legyen meleg!

Facebook Twitter Google+